Molnár Gábor: Éjbe zuhant évek [Aláírt]

Címlapján a szerző aláírása.
1932. ​máricus 7-én délután négy óra tájban, a braziliai Ford-ültetvényen, valahol a Tapajos folyó mentén a huszonnégy éves Molnár Gábor kezében felrobban egy gyutacsokkal teli bádogbogoz. Bekövetkezik a tragédia: a nagy reményű fiatal gyűjtő szeme világát vesziti. Hogyan találja meg helyét a rászakadt fekete világban? Hogy jut el a nagy veszteség után is az emberileg lehetséges teljes értékű élethez? Egyáltalán mibe kapaszkodhat az ember egy ilyen már-már reménytelen helyzetben is? Az író nem csak kérdez, meg is adja a választ, éspedig saját legszemélyesebb példájával: csakis önmagába. Ezt a nehéz utat, az önmagáratalálás éveit mutatja be az Éjbe zuhant évek, az író regényes önéletrajzában második része, mely az 1932-től 1935-ig terjeszkedő korszak eseményeit dolgozza fel. A kötet első harmadában még kedves brazíliai környezetében találjuk az írót, hűséges kisérői: Abilio, Juan és Klementino társaságában. Majd – már a tragikus fordulat után – útban hazafelé, Magyarországra. Aztán a harc, a nagy belső erőfeszítés évei következnek,. Közben újra hűséges társra talál: megbízható Remington írógépén mintegy írásgyakorlatképpen belekezd brazíliai élményeinek feldolgozásába. És kiderül: az „írásgyakorlatok” érdekfeszítő elbeszélések. Mire a regény zárul, előkészületben az első nagysikerű kötet: a Kalandorok a brazíliai őserdőben.