Borges, Jorge Luis: A halál és az iránytű

A „Körkörös romok” hőse „meg akar álmodni egy embert: a legapróbb részletességgel megálmodni és átvinni a valóságba”. „A babilóniai sorsjáték” világában minden csak „végtelen hazárdjáték”. A „Pierre Ménard, a Don Quijote szerzőjé”-nek író főhőse élete fő feladatának tartja, hogy egy másik nyelven megírja, újjáteremtse Cervantes művét, ám gondoskodik róla, hogy munkájából semmi se maradjon fenn az utókornak. A „Bábeli könyvtár” kozmikus víziójában a világegyetem szíve a Könyvtár, melyben minden lehetséges könyv megtalálható – de vajon az esztelenség az úr benne (s az ésszerűség csodálatos kivétel), vagy e végtelen szövegsokaság nem tartalmaz egyetlen abszolút ostobaságot sem? A „Tlön, Uqbar, Orbius Tertius”-ban megismerhetünk egy bolygót, melynek lakói született idealisták, s azt gondolják, hogy „a metafizika a fantasztikus irodalom egyik ágazata”. És így tovább: Borges korai elbeszélései mindannyiszor leleményes ötletre épülnek (mert "az irodalommal járó sokféle gyönyör közül – írja egyik művében – a leleményesség a legmagasabb rendű"), s az olvasó így mindig új és meghökkentő nézőpontból szembesülhet a létezés olyan nagy kérdéseivel, mint a valóság mibenléte és álomszerűsége, a véletlen szerepe az életben és a világegyetemben, a megismerés és a gondolkodás célja és működése… s mindezen bölcseleti problémák mögött: az emberi lélek rejtelme s az emberi szív dobogásának ritmusa. Jorge Luis Borges magyar nyelvű életműsorozata eredetileg a szerző születésének századik évfordulójára jelent meg 1998–1999-ben; most, a száztizedik évforduló közeledtével újra elindítjuk a XX. század meghatározó alkotójának minden jelentős írását tartalmazó sorozatot, melynek első kötetében a Fikciók (1941), a Fortélyok (1944) és az Alef (1949) című elbeszéléskötetek teljes anyaga szerepel.