Fekete Sándor (szerk.): Aki horgász akar lenni...
- Leírás
- További adatok
Horgásztörténetek
A Mezőgazdasági Kiadó, a MOHOSZ, a Magyar Horgász és a Magyar Írók Szövetsége 1986-ban pályázatot hirdetett horgászati témájú elbeszélésekre. A pályázatnak kettős célja volt: egyfelől horgászati tárgyú olvasmányokat akart adni e sportág hódolóinak, másfelől lehetőséget akart teremteni arra, hogy a maga horgászélményét, -tapasztalatát, -kalandját, ha a megkívánt színvonalon írásba tudja foglalni, bárki megoszthassa a társaival.
A bírálóbizottság őszinte örömére a pályázók száma meglehetősen nagy volt. A díjat nyert, illetve a pályázaton részt vett írásokból állította össze és szerkesztette meg ezt a kötetet Fekete Sándor, az Új Tükör főszerkesztője, a zsűri egyik tagja. A válogatásban tizenöt elbeszélés kapott helyet, ezek közül tizenkettő díjazott írás, három nem részesült a bírálóbizottság hivatalos elismerésében, de olyan értékekről tanúskodott, hogy a szerkesztő semmiképpen sem mellőzhette.
A kezdő és a tapasztalt horgászoknak éppen úgy szíves figyelmébe ajánljuk ezt a gyűjteményt, mint azoknak, akik a horgászat iránt egyelőre még csak érdeklődnek, őszintén remélve, hogy szórakoztató, felüdülést nyújtó olvasmányul szolgál majd valamennyiüknek.
| Állapot: | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Kategória: | Könyv > Természettudomány > Halászat, horgászat > |
| Kategória: | Könyv > Sport > |
| Kiadó: | Mezőgazdasági - MOHOSZ, 1988 |
| Cikkszám / ISBN: | 0066399 |
| Kötés: | fűzve |
| Oldalszám: | 175 |
| Termék nyelve: | magyar |

