Temesváry Ferenc: Díszfegyverek főúri kincstárakból

Amikor az olvasó fellapozza a Magyarország történetét megörökítő vaskos köteteket, a levéltárak elsárgult, évszázadokat felölelő lapjait - ezer esztendő harcainak, háborúinak történetét is megtalálja benne. Fényes győzelmekről, gyászos kudarcukról olvashatunk s az a kép alakul ki bennünk, hogy Európa népeinek nagy hadiiskolája Magyarország volt. Magyar csatatereken dőlt el nem egyszer Kelet- és Közép-Európa sorsa, „véres zászlók alatt" nemcsak a magyarok, hanem németek, csehek, bajorok, szászok, sőt a távolabb élő angolok, franciák, spanyolok és olaszok is jelentős számban felvonultak. Sajátos viseletük, harcmodoruk és fegyverzetük, a XV, században főleg az olasz, a XVI. században a. keleti, főleg a török befolyás hatott nemzeti fegyverzetünkre, amely jellegzetesen egyedüli és számottevő Európában. A fejedelmi és főúri kincstárakban őrzött fegyverek a háborúk vérzivatarai után egyre jobban fogytak. Összegyűjtésükre, megmentésükre már a XVIII. században figyelmeztettek: „Mi magyarok semmivel sem vagyunk restebbek, mint őseink emlékeinek fenntartásában. Mert valóban az eltűnő nemzetek dicsősége is nem annyira hősi, vitézi tetteikben, mint inkább az emlékjeleknek fenntartása által örökösödik és magasztaltatik".- így nyilatkozik Bél Mátyás, aki a „nemzet káros gondatlanságát hajdani emlékei iránt" a magyar főurak szemére veti. De csak amikor a nemzet küzdelme az alkotmányért, nyelvéért és szabadságáért egyesítette az erőket és gróf Széchenyi Ferenc megalapította a Magyar Nemzeti Múzeumot, akkor kezdődött el a Kárpát-medence területén található, az egykori küzdelmeinkből visszamaradt fegyverek összegyűjtése. Addig a Magyarországon előkerült műkincsek 97' osztrák birodalom fővárosába, Bécsbe vándoroltak