Lukács György: A modern dráma fejlődésének története. 1-2. köt. [Egybekötve]

Első kiadás.
Lukács György második kötete.

Lukács Györgynek 1910-ben magyarul, illetve 1911-ben németül jelent meg A lélek és a formák című esszékötete – némely interpretátora szerint az egzisztencializmus afféle előfutáraként –, benne a tragédia metafizikáját exponáló Paul Ernst-esszével, illetve egy Kierkegaard-tanulmánnyal.
Azt gyaníthatjuk, hogy A modern dráma fejlődésének története szubjektíve abból a benső állapotból fogant, amelyből az esszék, A lélek és a formák. A lélekvalóság voltaképpen a tragikus életérzés. Ez felel meg a modern ember izoláltságának és magányosságának, a biztos értékek nélküli életben feltámadó frusztrációnak; annak, hogy az abszolútum hiányával lévő életben nincs objektív tájékozódási lehetőség; csak érzelmi bolyongás, esszé, kísérlet. Lehetséges, hogy ez a benső magja annak, amit „esszé-állapotnak” nevezhetünk, és a Drámakönyv szülője is ez, talán. A Drámakönyvben is az „esszé-állapot”: a tragikus érzés; és a sorsviszonyt (a sajátját?) a tragikus ember szimbólumával fejezi ki. Ebben pedig voltaképpen csak szimptomatikus minden szociológiai tényező; az ember társadalmi eszköztelensége, s ezt talán ezért kerülte el vizsgáló szeme. A világ objektíve érzékelhető széttörtsége, az ebből fakadó tragikus érzés, a tragikus sorsviszony számít. A Drámakönyvbe, főként a történeti fejezetekbe a szociológiai helyzet és értékelése természetesen behatol a konkrét művekhez való viszonyba, és azokban „szétterül”. Ez nyilvánvalóan tudományosságot eredményez, de az elmélet tudományosságát. Ezért nem lesz ez a mű szoros értelemben véve esszé, hanem fogalmilag is felépített tragédiaelmélet.