Eliade, Mircea: Egykor és ma - Centenáriumi tisztelgés
- Leírás
- További adatok
A Szegedi Tudományegyetem vallástudományi Tanszéke 2007. március 21-én konferenciát szervezett a híres vallástudós, Mircea Eliade születésének 100. évfordulója alkalmából. A konferencia apropója azonban nemcsak a fontos évforduló volt, hanem az a tény is, hogy Eliade a Magyarországon leginkább ismert vallástudós, akinek számos könyve is megjelent magyar nyelven, munkásságának vallástudományi szempontú értékelése ezidáig azonban mégsem kapott kellő figyelmet. A konferencián a hazai tudomány több jeles képviselője részt vett, de lehetőséget kaptak fiatal kutatók is arra, hogy kutatásaik eredményeit a közönség elé tárják. A konferenciát az egyetem dékánja nyitotta meg, az ünnepélyes megnyitót pedig húszperces előadások követték. Az előadások, jellegüket tekintve kétfélék voltak: egy részük közvetlenül Eliadét, illetve Eliade munkásságát és az őt körülvevő társadalmi-szellemi közeget tárgyalta, más előadók pedig saját kutatási területük egy-egy szeletét mutatták be abból a szempontból, hogy az mennyire vizsgálható Eliade módszereit és valláselméletét alapul véve. (...) Ebben a kötetben a konferencián elhangzott előadások írott, illetve részben átszerkesztett változatát gyűjtöttük össze.
| Állapot: | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Kategória: | Könyv > Vallás > vallástörténet, teológia > |
| Kiadó: | Belvedere, 2008 |
| Cikkszám / ISBN: | 0007352 |
| Kötés: | fűzve |
| Oldalszám: | 151 |
| Termék nyelve: | magyar |



















































