Allende, Isabel: Elmosódó önarckép

„Azért írok, hogy feloldjam gyermekkorom régi titkait” – mondja Aurora del Valle, miután fáradságos munkával megalkotja elmosódó önarcképét: egy regényt, amely nemcsak ezeket a titkokat tárja fel, hanem a XIX. század végének Chiléjéről is szuggesztív képet ad. A nagyanyjánál, egy gazdag chilei családban, idilli körülmények között nevelkedő Aurora A szerencse lányá-ban megismert Eliza és Tao gyermeke, akinek rémálmaiban újra és újra visszatér egy szörnyű gyerekkori élmény: fekete pizsamás fiatalemberek, akik éjszakánként rémisztgetik. Aurora lassanként megtudja, milyen ember volt gyermekágyi lázban meghalt anyja, akinek sokáig csak a legendáját ismeri: azt, hogy San Francisco legszebb nőjének tartották. Megtudja, ki az igazi apja, és azt is, milyen szerepet játszott életében az anyai nagyapja, Tao Csien, akire oly édes-fájdalmas emlékezni, s aki egyszer csak eltűnt az életéből. Megtudja, hogy az ő tragikus halála elevenedik fel rémálmaiban, és hogy Eliza nagymama, akinek a házában ötéves koráig nevelkedett, Tao Csien halála után Kínába utazott, s férje emlékének szentelte életét. Aurora egy rosszul sikerült házasság után, vállalva a férjét elhagyó, magányos, de szabad és gondolkodó nő nehéz sorsát egy hagyománytisztelő társadalomban, végül nemcsak az igazi szerelmet és az igazi testi örömöket találja meg, hanem a múltját is... minden szépségével és tragikumával együtt.