Lázár Mária: Jó volt élni

„Nagyon szerettem az életet Ragyogásában és sötétségében is, még olyankor is, mikor kegyetlennek éreztem. Soha, soha se éreztem azt, percekre sem, hogy most jobb volna nem élni.
Mikor jöttek a sorscsapások, nagy veszteségek, a keserű könnyek időszakai, arra gondoltam, hogy hiszen én teljes emberi életet kértem, arra vágytam, nem az üvegházi növényére. És mikor nagyon-nagyon nehéznek éreztem, mendég megszólalt a titokzatos Hang: Elég néked az Én kegyelmem…
És mindég elég volt gyógyulásra, megnyugvásra, újjászülető mosolyra…
Minden embernek, aki nyílt szemmel nézett körül, és mellre szívta az életet – le kellene írnia, így a vég felé azt, amit tanult belőle. Mit ismert meg benne lényegesnek és mit lényegtelennek. Jó beleállni a folyóba, hogy kimossuk iszapjából, homokjából az aranyszemcséket. És felmutassuk magunknak, szeretteinknek; ezt találtam… ennyit találtam.”

Gróf Lázár Mária ősi székely család egyik utolsó sarjaként csak kora fiatalságát, 1894–1918-ig töltötte Erdélyben. Erről az időről szól naplóinak időskori összegezése, szubjektív korképet adva az erdélyi arisztokrácia békebeli életéről. Költői, humanista, minden iránt érdeklődő lénye átsugárzik a könyv minden – hol kacagtató, hol könnyeket fakasztó, hol mélyen elgondolkodtató – lapján.