Salinger, J. D.: Kilenc történet

– Tessék csak jól kinyitni a szemét, nem lát-e banánhalat. Ilyenkor harap igazán a banánhal. – Egyet se látok – mondta Sybil. – Teljesen érthető. Nagyon különleges szokásaik vannak. – Tolta a gumipárnát. A víz még nem ért e melléig. – Igen tragikus az életük – mondta. – Tudod, mit csinálnak, Sybill? Sybill a fejét rázta. – Hát az van, hogy beúsznak egy lyukba, ahol egy csomó banán van. Amikor beúsznak, mintha közönséges halak volnának. De amint benn vannak a lyukban, akár a disznók. Ismertem például olyan banánhalakat, akik beúsztak egy banánlyukba, és legalább hetvennyolc banánt befaltak. – A párnát és utasát egy lábnyival közelebb tolta a látóhatárhoz. – Ezután természetesen annyira meghíznak, hogy nem tudnak kijönni a lyukból. Nem férnek ki az ajtón. – Ne annyira be – mondta Sybill. – Mi történik velük? – Mi történik? Kikkel? – A banánhalakkal. – Ó, azokra gondolsz, akik annyi banánt faltak fel, hogy ki se férnek a banánlyukon? – Igen – mondta Sybill. – Tudod, Sybill, rühellek erről beszélni. Meghalnak. – Miért? – kérdezte Sybill. – Merthogy megkapják a banánvészt. Rettentő betegség.