Auerbach, Erich: Mimézis - A valóság ábrázolása az európai irodalomban

Ford.: Kardos Péter.

Valóságos paradigmatikus mű. Először is azért, mert nem egyszerűen az irodalmi művet, de ezen belül magát a szöveget tekinti elsődleges tárgyának. Megelőz ezzel számos, hasonló érdekeltségű irányzatot, csak legtöbbjüknél jóval kevésbé dogmatikus és türelmetlen, miközben jóval gazdagabb stilisztikai fegyvertárral rendelkezik, hiszen nem egy konkrét nyelv – vagy irodalomelméleti felfogást vetít a szövegre, hanem mindenoldalú elemzést végez. Másodszor azért, mert filozófikus mélységekbe hatóan történeti. Harmadszor előadásmódja kifejtett, minden döntése, értékelése az olvasó szeme láttára történik. Sokrétű nevelő értéke alig felülmúlható. Negyedszer azért, mert kiválasztott kutatási szempontja minden értelmes esztétikai elsőszámú kérdése, a mimézis. Tárgyában, filozófikussá mélyülő történetiségében, elemzéseinek kifejtett eljárásában, közvetlen kapcsolódásában az általános esztétika a művésztelmélet leglényegibb kérdéséhez már önmagukban rendkívülivé tennék a művet, de Auerbach mindezekkel a kutatót roppant erőpróba elé állító feltételekkel együtt és persze éppen ezek segítségével eredeti, ötletes és frappáns az irodalmi mű egyáltalán az irodalom társadalmi beágyazódásának feltárásában.

A Mimezis alapkoncepciójának ereje és szellemessége alapvetően egy olyan stílus-fogalomban rejlik, mely természetes, egyenesen frappánsnak nevezhető megfelelést, teremt mű és a szociális valóság között, de úgy hogy az mindkét környezetében tárgyilag egyképpen adekvát, társadalmi-történeti összefüggésében tehát rendelkezik sajátosan társadalmi, a műalkotások feltárásában pedig immanens esztétikai-elméleti, sőt nyelvi-megformálási tartalommal. Ezzel Auerbach elkerüli az őt követő irodalomtudomány legfontosabb hibáit is: az ablaktalan immanentizmust és ellenpólusát, a szociológia (vagy bármi más tartalmú) redukcionizmust.