Wölfflin, Heinrich: Művészettörténeti alapfogalmak

A híres svájci művészettörténész a bázeli, majd a berlini egyetemen tanított, Zürichben halt meg, számos alapvető művészettörténeti, elméleti írással gazdagította a szakirodalmat. Ezek közül a Művészettörténeti alapfogalmak a legjelentősebb, már első megjelenésekor is heves támadások érték, részben a szellemtörténészek, részben a pozitivisták részéről, s a mű körül évtizedekig folytak viták, ugyanakkor számos kiadást ért meg. ; A mű céljáról maga Wölfflin így vall: „szilárdabb alapokra kell helyzeni a műalkotások művészettörténeti jellemzését, nem az értékítéletet – erről itt egyáltalán nincs is szó –, hanem a stílus jellemzését”. Olyan fogalmi rendszert keres, mellyel kiküszöbölheti az eltérő szóhasználatból eredő veszélyeket. „A művekben rejlő, belőlük kifelé ható erőt akarja láttatni, hogy ebből a végső törvényeket levonja” – írja az előszóban Zádor Anna. Demonstrálási területe a reneszánsz, a klasszicizmus és a barokk (bár a kötet végén kitér a mű keletkezési idejében kivirágzó impresszionista stílusra is). Fő bizonyítékait a festészetben kívánja az olvasó elé tárni, ezt a területet tartva mondanivalója szempontjából alkalmasabbnak, bár a szobrászat és építészet kérdéseit is érinti. Alapfogalmai formai jellegűek: linearitás és festőiség, síkszerűség és mélység, zárt és nyitott forma, sokszerűség, egység, világosság és homály. Fogalompárjait nem korlátozza sem valamely konkrét ország művészetére, sem meghatározott művészi felfogásra, stílusra. A mű mikor, mit és hogyan emel ki mondanivalója alátámasztásául? – erre a kérdésre keresi Wölfflin alapos elemzéseken keresztül a választ.