Stendhal: Vörös és fehér I - II.

Lucien Leuwen előtt minden lehetőség nyitva áll, de ő saját erejéből szeretne boldogulni. Pályáját katonai karrierrel kezdi, majd miután - a republikánusokkal való kapcsolata és radikalizmusa miatt - kiutasították az Ecole Polytechnique-ből, gazdag és cinikus apja segítségével a polgári életben, állami szolgálatban próbál érvényesülni, anélkül azonban, hogy lényének valódi értékeit feladná. „Halljad az alapelvet: minden kormány [...] mindig, mindenben hazudik. [...] Ha valamelyik minisztériumba belépsz, hagyd kint erkölcsi érzékenységedet." A restauráció korában így hangzott a francia elit hitvallása, ilyen alapelvekre épült az erkölcsi-politikai teológia. Stendhal a becsvágy, a tisztesség és a szerelem közt egyensúlyra nem lelő bankárfiú regényén keresztül is Lajos Fülöp korának, az 1830-as évek Franciaországának polgári társadalma fölött mond ítéletet. Ahogy a Vörös és fekete két színe a katonai egyenruhát és a papi reverendát, e regényben a vörös és fehér a köztársaságpárti forradalmiságot és a maradiságot jelképezi.