Kőbányai János: A magyar-zsidó irodalom története - Kivirágzás és kiszántás

A szerző – Komlós Aladár nyomában – vágott neki mind a magyar-zsidó irodalom újra definiálásának, s mind az alig száz éves történet elbeszélésének. A monográfia – nem is lehet más – elsősorban társadalomtörténet. A magyarrá válni kívánó zsidók útját követi nyomon a magyar társadalomba asszimilálódás vagy integrálódás buktatóin a nagy kísérlet kudarcáig. Az érzékeny médiumon – az irodalomén, amely az azonosság legáthatóbb mértéke, s ezért a folyamat legmélyebben vizsgálható tükre.
A monográfikus igénnyel összeállított, „akadémikus“ jegyzetanyaggal, bibliográfiával és névmutatóval ellátott munka természetesen nem egy népcsoport története, hanem hite és igyekezete szerint magáé az egyetemes magyarságé. Hiszen zsidók és nem zsidók interakcióját beszéli el, összegzi, s tesz javaslatott újrafelfedezésekre, s az egész magyar irodalmi kánon korrekciójára. Tehát a magyar zsidó együttélés – Ady metaforájával korrobori tánc – átértékelésére. Nem az utolsó, de az utolsó utáni pillanatban.

Ugyanakkor ez a kísérlet a magyar modernitás története is – mert a zsidók belépése a magyar szellem területére szervesen egybeesett a magyar modernitás beindulásával. Ezért a könyv a Jacques Derridától elfoglalt „dekonstrukció“ helyett a „szétszálazás és újraszövés“ módszerével tárja fel a a magyar kultúra modernizálását – amelynek az eredményei megmaradtak akkor is, ha innovátoraikat kiszántották a magyar kultúra televényéből.