Szilágyi Miklós: A tiszai halászat - Az eszközök és fogási módok történeti változásai

Szilágyi Miklós, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa elsőként vállalkozott arra, hogy a Tisza egy-egy szakaszának és ártéri vízállásainak népies halászeszközeiről, halfogási módjairól, hosszabb-rövidebb tanulmányokban, adatközlő dolgozatokban felhalmozott, nagy mennyiségű, de egyenetlen színvonalú ismeretanyagot monografikusan összegezze, felhasználván ehhez több évtizedes terepmunkájának és levéltári kutatásainak tapasztalatait. Forráskritikai igénnyel szembesíti a "pusztuló halászatról" szóló, a halászok nosztalgiáit közvetítő 19-20. századi néprajzi leírásokat, emlékiratok, szépirodalmi alkotások személyes hitelű közléseit, a halászati-horgászati szaksajtó múltidéző vagy praktikusan jelen idejű beszámolóit a korábbi századok halászati gyakorlatáról valló egykorú archivális forrásokkal. A rendkívül változatos eszközanyag ilyen módú elemzése azt bizonyítja, hogy a Herman Ottó klasszikus monográfiája (1887) óta "ősfoglalkozásnak" tekintett halászat folyamatosan alakult, módosult: hozzáigazodott a változó ökológiai feltételekhez. Az a halászati technika tehát, melyet századunkban megfigyelhettek az etnográfusok, nemcsak a "hagyományos tudásnak", hanem a foglalkozásszerűen halászók és az orvhalászok innovatív készségének a bizonyítására is kiválóan alkalmas.