Molnár V. József : Az emberélet szentsége
- Description
- Additional information
Főnix könyvek 27.
"E könyvben az emberélet szentséges voltát igyekszem beláthatóvá tenni. Annak a társadalomnak a szokásait, amelyben az ember az életet, s az őt "eltartó" teremtett mindeneket Isten ajándékának tekintette, s akképpen is bánt vele - becsülte meg. Azt a ma már csak szórványban föllelhető életformát, amelyben a született gyermeket áldásként fogadta a család, s a templomi keresztelő mellett a Nappal (Őrség, Göcsej) és a Holddal (Gyimes) is megáldatta. Azt a közösséget, amelyben a szülőanyának a Boldogasszony minden bajtól megóvó ágyát készítették el, s a gyermek bölcsőjének is szentséges szerepe adódott; amelyben házasságra fészeknyi gyermek okán léptek a különneműek, s nászuk - amelyet a madarak január végi násza kapuzott, s azt ezt követő Mária menyegzője játék áldott - Isten közelében, a "ház fönt-jében", a padláson történt. Azt az életformát, amelyben minden megpróbáltatást Istentől eredőnek tartott és könnyű szívvel fogadott el az ember, s éppen ezért javát szolgálta, épülését; amelyben a halált nem tartotta pusztulásnak, amelyben a halál az utolsó átváltozást hozta, s készület előzte meg, advent, várakozás."
| Condition: | ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Category: | Books > Ethnography > |
| Publisher: | Főnix Könyvműhely. Debrecen, 2001 |
| Item number / ISBN: | 0051628 |
| Binding: | paperback |
| Page count: | 190 |
| Item language: | Hungarian |




















