Zsoldos Péter: Az utolsó kísértés

Azután legnagyobb megdöbbenésemre teljesen váratlan érzés tört rám: a sajnálat. Mert a múlt két távoli pillanata jutott az eszembe. Az első, amikor Nogo bevezetett a laposfejűek hordájába, a második, amikor Avanába érkezésemkor Mazu várt a kikötőparton, mellén összefont karokkal, gőgös méltósággal, hogy engem is a hatalma alá gyűrjön. De ez még nálam is magányosabb, mert először velem volt Nogo, Avanában pedig már megtaláltam társaimat és a Vikinget, mielőtt szembe kellett nézzek Mazuval. Mit érezhet, mit gondolhat? Egyet bizonyosan, és valószínűleg ez a legrosszabb. Hogy soha többé nem láthatja a hazáját. Mert én, amikor Mazu felé siklott a csónakom, még nem tudhattam, hogy nem repülhetek haza, a Földre a Vikinggel. Azután a sajnálat, amilyen gyorsan jött, szertefoszlott. Miért érdekelne a sorsa? Számunkra ő a végzet követe. Még ha nem tudja is.