Bicsérdy Béla: Bölcsesség könyve 1-2. kötet
- Description
- Additional information
Az első kötet utolsó oldalán egy idézet golyóstollal tulajdonostól bejegyezve.
. . .
Az 1912-es esztendő egyik hűvös hajnalán – többnapos böjtölés után – végre meglátta a valóságot. Hirtelen megértette a végtelen mindenségben végbemenő folyamatokat. Ekkor eszmélt rá: ő arra hivatott, hogy tanítsa az embereket.
Bicsérdy Béla, a Mester nevét hamarosan megismerte az ország. Sokan „fűevő kecskének” titulálva dühödten kérték tőle számon: „Micsoda beszédek ezek?” Mikor hosszú erdélyi tartózkodás után hajója Budapest partjainál kikötött, zajos, ujjongó vagy éppen átkozódó tömeg fogadta. Záptojások röpködtek felé, de voltak olyanok is, akik azt kiáltozták: „Megjött a megváltó!” Az emberek szerették vagy gyűlölték, közömbös senki nem tudott maradni vele szemben. Illetve mégis: mi, 1945 utániak. Mert írásait, könyveit a háború után elégették, betiltották. Ő maga pedig – sejtvén a rá váró szomorú holnapot – elmenekült az országból. Tanítványai között akadtak azonban, akik a tiltott könyveket elásták, kincsként őrizték, s akik ma is úgy tartják: a megsárgult papirosokon örök törvények vannak leírva.
| Condition: | ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Category: | Books > Esoteric books > Esoteric philosophy > |
| Category: | Books > Medical books > > |
| Publisher: | Magánkiadás, 2002 |
| Item number / ISBN: | 0038254 |
| Page count: | 208 + 184 p. |
| Item language: | Hungarian |
Additional images

Enlarge








![Bicsérdy Béla: Az életművészet könyve és a makróbiótika [1. kiad.] Bicsérdy Béla: Az életművészet könyve és a makróbiótika [1. kiad.]](/images/item_image/100/87124.jpg)






