Nincs bejelentkezve.

Nagy Lajos: Budapest nagykávéház [Első kiadás]

  • Leírás
  • További adatok

Első kiadás.

Aranyozott, kiadói, egészvászon-kötésben.

Az 1936-ban írt Budapest nagykávéház Nagy Lajos egyik legjobb műve. Az író itt már tökéletesen birtokában van az általa kialakított mozaiktechnikának. A regény az 1935-ös év egyetlen nyári hónapjának világpolitikai, társadalmi és magánéleti eseményeit villantja fel, ahogy azt egy budapesti kávéház emberei látják, illetve mindazt, ami velük megesik. Állandó témája a Budapestben kávéjukat "evő" embereknek, hogy lesz-e háború és mikor, megtámadják-e az oroszok a négust, s ha igen, mikor. A másik középponti problémával néhány fiatal író, újságíró küszködik: új lapot kell alapítani. Először az Északi Fény címben állapodnak meg, s forradalmi, baloldali szellemben, aztán a Kelevéz cím s nemzeti szellem mellett döntenek, majd néhány új ember bevonásával Harmattá változik, azután Panorámaként polgári tendenciákat képvisel, hogy legvégül csakugyan megvalósuljon a Csatorna, egy álhírlapíró zsaroló szennylapja. A kávéházba jönnek a Sachs lányok is, hogy legidősebb, szegény nővérükkel jót cselekedjenek, amíg az hirtelen meg nem gazdagszik és egycsapásra kibírhatatlanná nem válik. Itt fájt örökösen a feje szegény Schwarznak, míg ki nem derült, hogy agydaganata van. A szép Dobosiné is törzsvendég, itt szerzi a pénzes palikat. A polgári Pest hiteles keresztmetszete a regény, s a háttérben ott a fenyegető rém: a háború.

Állapot:
Kategória: Könyv > Szépirodalom >
Kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
Kategória: Bibliofilia > Első kiadás >
Kiadó: Nyugat, (1936)
Cikkszám / ISBN: 0003180
Kötés: kötve/egészvászon
Oldalszám: 222, [1]
Termék nyelve: magyar

Szerző további művei