You are not signed in.

Déry Tibor: G. A. úr X.-ben (1. kiad.)

  • Description
  • Additional information

A borító és a kötésterv Csillag Vera munkája.

Déry Tibort 1957. április 20-án letartóztatják, majd kilenc év letöltendő szabadságvesztésre ítélik az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének vádja miatt. Természetesen elzárásának okát fenntartással kell kezelnünk. Bizonyára hozzájárult az erjedés időszakában történő felszólalása a Petőfi Kör sajtóvitáján, úgyszintén az Írószövetség decemberi ülésén elhangzott véleménynyilvánítása. A börtönben születik meg a G. A. úr X.-ben ideája, és szabadulása előtt nem sokkal be is fejezi.

Már a címből is sejthető, hogy ezúttal nem közönséges regényről van szó. A G. A. úr X-ben utópisztikus írás; egy soha nem volt, soha nem létező világ kísértetiesen eleven leírását tartalmazza. A regény kerete szerint G. A. úr, az író ifjúkori barátja, egy hosszú utazás végén jut el X városába, mely messze túl a reális polgári világ határain terül el, ahová már nem visz vasút, nem vezet út – majd az ottani életről, tapasztalatairól, elmélkedéseiről készült feljegyzéseit hagyományozza az íróra, mint rejtélyes életének magyarázatát és számadását. E fantasztikus városnak, ahová G. A. végeláthatatlan ócskavastelepeken emberfeletti fáradsággal átvergődve jut el, nincs rendje, nincsenek törvényei; a magára hagyott élet burjánzó anarchiája szerint él, amelyet lehetetlen már áttekinteni, s amelyben lehetetlen kiigazodni... Déry Tibor költői részletekben és filozófiai gondolatokban gazdag regénye szabadság és rend dialektikáját kutatja fordulatos, szellemes történetének tükrében.

"Déry mivel számolhatott volna le, ha nem a szocializmussal? A kapitalizmust régen eltemette már, most mellé fektette a szocializmus árnyát is. Nemcsak a gyakorlatét, az eszméét is. Az eloldódás folyamatának végső állomása az egyén közvetlen találkozása a hamis ígérettel. Déry közvetlen találkozása a megvalósult szocializmussal. Regénye posztumusz felismerésének kikristályosodása. Szabadság és rend összeegyeztethetetlen." (Szrogh István, 2011.)

Condition:
Category: Books > Literature > Novel >
Category: Bibliophil > First Edition >
Category: Books > Science Fiction >
Publisher: Szépirodalmi, 1964
Item number / ISBN: 0035975
Binding: cloth bound (in original dust jacket)
Page count: 550
Item language: Hungarian

More from this author