Waltari, Mika: Johannesz ifjúsága

Mika Waltarinak az egyik legnagyobb ambícióval írt történelémi regénye a Johannesz Angelosz (9615102) volt. Egy bíborbanszületett, vagyis bizánci császári sarjadék, az élete nagyrészt azonban inkognitóban, javarészt Nyugat-Európában töltött lovag életét beszélte volna el benne, az események csúcs- és végpontján Bizánc bukásával, az 1453-as török ostrommal, a Kelet-Római Birodalom bukásával. A talán túl ambíciózusnak eltervezett mű végül is főként a végpontra, Bizánc (vagy Konstantinápoly) ostromára és vesztére koncentrált, címadó hősének utolsó hónapjait beszélhette csak el. De az író hagyatékában lánya megtalálta az előmunkálatok közt Johannesz ifjúságának regényét is. ; Az író maga már nem dolgozhatta össze a két művet, így azok közt vannak bizonyos átfedések, sőt ellentmondások is. A Johannesz Angelosz számos visszatekintésében, emlékfelidézésében felismerhetők a Johannesz ifjúságának motívumai, eseményei, akciói, ugyanakkor az ifjúságot tárgyaló mű természetesen sokkal részletesebb beszámolót nyújt a bizánci neveltetésű, ám a nyugathoz szokott ifjúról, a kalandozó lovagok e sajátos képviselőjéről, mint a negyven éves férfit bemutató regény. Az olvasó, ha még nem volt a kezében a Johannesz Angelosz, jól teszi, ha a hős ifjúságát elbeszélő művel kezdi az olvasását. De érdekes lehet a regény azoknak is, akik már tudják a történet végét. Az pedig egészen bizonyos, hogy aki az ifjúság történetét elolvasta, keresni fogja a folytatást is. A Johannesz ifjúsága kalandregénynek is felfogható, hisz a hőssel megesik szinte minden, ami egy nemes lovagot - aki magányosan járja útját - a 15. században érhet: harcok, intrikák és szerelmek csakúgy, mint művelődési élmények, ám Waltari jóval több, mint kalandregényíró, művében sikerül megérzékítenie sok mindent a középkor végi Európa feszültségeiből, életformájából, kultúrájából is.