Szalai Béla: Magyar várak, városok, falvak metszeteken 1515-1800. V. Supplementum - Kiegészítések 2.
- Description
- Additional information
A most megjelenő V. kötet az előző IV. kötet 2013-ban történt megjelenése óta előkerült 140 új metszetet vagy metszetváltozatot ismerteti. Ezek közül 105 az 1914. évi államhatárok szerint a Magyar Királyságban (Horvátország-Szlavónia nélkül) lévő, de ma már más államok (Ausztria, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna) területén található helyekről készült.
Újdonság, hogy a jelen kötetben – eltérve a korábbi gyakorlattól – már az olyan kegyhelyek szentképei is szerepelnek, amelyeken megjelenik a kegykép kíséretében magának a kegyhelynek vagy kegytemplomnak a képe is. Az V. kötet az új metszetek mellett több tanulmányt is tartalmaz, amelyek közül párat itt is említünk. Elsőként a korábbi magyar területek (Erdély, Felvidék és a mai Burgenland) helyeiről készült metszetek történeti áttekintését, másodsorban Szakáll János eddig csak próbanyomatban ismert, ám 1752-ben befejezett állapotban is megjelent Kolozsvár metszetéről írt tanulmányt említjük.
A könyvben közzétett valamennyi újonnan felfedezett metszet képe mellett a tanulmányokhoz tartozó metszeteket és táblázatokat is közöl.
Befejezésül pár statisztikai jellegű adat. A mostani V. kötet tartalmát is beleértve, az immár 5 kötetes metszethatározóban a mai Magyarországon lévő 105 település 2300 (ebből 413 változat és 11 lappangó) metszetét, és további, a történeti Magyarország egykori területein lévő 169 település 2160 (ebből 318 változat és 31 lappangó) metszetét írtuk le. Ez mindösszesen 274 település 4460 metszete, amelyből 731 a metszet-változatok és 42 a lappangó metszetek száma. A leírt metszetek közül adatbankunkban több mint 4300-nak a digitalizált változata is megtalálható.
| Condition: | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Category: | Engraving > Others > |
| Category: | Books > Lexicons, Handbooks > |
| Category: | Books > History > Hungarian history > |
| Category: | Books > History > Local history > |
| Publisher: | Múzeum Antikvárium Kft., 2018 |
| Item number / ISBN: | 0048829 |
| Binding: | paperback |
| Page count: | 71, 66 t. (ff. képek) |
| Item language: | Hungarian |




















