Tamás Gáspár Miklós: Másvilág - Politikai esszék
- Leírás
- További adatok
„Ez a könyv a rendszerváltás krónikája, az egyik részvevő szemszögéből. [.] Esszék, újságcikkek, beszélgetések, beszédek – a harmadik magyar köztársaság fájdalmas kudarcairól.” – e mondatokkal kezdi gyűjteményes kötetét a szerző. Az írások között akad néhány flekkes publicisztika éppúgy, mint terjedelmes, filozófia- vagy éppen politikatörténeti kitérőkkel bőségesen megtűzdelt esszé, s együttesük tükrözi a szerző széles körű műveltségét (ismeretei a bölcseleten és történelmen kívül kiterjednek az irodalom, nem utolsósorban a magyar irodalom történetére is), szellemességét, elokvenciáját, vitakészségét. De hajlamát a szellemi csapongásra, sőt arra, hogy önmagának is ellentmondjon. A legfeltűnőbb ellentmondás látszatát maga kelti azzal, hogy a kötetet nyitó (1989-es, első publikálásakor meglehetősen nagy felhördülést keltett) írás a Búcsú a baloldaltól, az utolsó esszé pedig a Búcsú a jobboldaltól? címet viseli. Az utóbbiban, mint maga a szerző leszögezi, ez a „búcsú” más; nem lett kevésbé konzervatív, mint volt négy-öt évvel ezelőtt, a Kelet-Közép-Európában kialakuló politikai helyzet azonban arra késztette, hogy „előföltevéseit” kellő kritikával újraértékelje. Politikai álláspontjáról, a szabadelvű konzervativizmusról (ez a kötetzáró írásban mintha meginogni látszanék), amely nem más, mint a liberális hagyomány neokonzervatív újjáélesztése, a könyv több írásában is olvashatunk, megtudva belőlük, hogy a szerző hűséges (volt?) a liberalizmus pártjához, az SZDSZ-hez, kiemelkedő elmének tartja egyik szellemi vezéralakját, Kis Jánost (Ecsetvonások Kis János arcképéhez). Ennek megfelelően elutasítja az azóta megbukott koalíciót és kormányát; ugyanakkor elveti a kommunizmust is: "A kommunisták a valóság iránti reménytelen szerelmüknél fogva fikciónak nézték a törvényt (Kommunisták); meghaladottnak tartja a marxizmust, amely – sors- és pályatársaitól eltérően – soha nem kísértette meg. Ifjúkorában ugyanis Tamás Gáspár Miklós anarchista volt, világnézetének alakulásáról részletesebben a Széchenyi Ágnes által készített interjúban olvashatunk (Kolozsvártól Oxfordig, az anarchizmustól a konzervativizmusig). – A magyar politikai paletta szinte valamennyi színére reflektáló, sziporkázó szellemes filozófus-politikus könyve intellektuális élmény – leginkább azonban az elmúlt négy-öt esztendőt liberális-konzervatív nézőpontból bíráló kommentárok iránt fogékony olvasóknak ajánlható.
| Állapot: | ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Kategória: | Könyv > Esszé, tanulmány > |
| Kategória: | Könyv > Politika > |
| Kiadó: | Új Mandátum, 1994. Bp., |
| Cikkszám / ISBN: | 0061640 |
| Kötés: | fűzve |
| Oldalszám: | 610 p. |
| Termék nyelve: | magyar |



