Móricz Kálmán: Nagydobrony

Kell-e előszó egy monográfiához?
Hát nem arról ismerni fel ezt a műfajt, hogy minden benne van, amit a témáról tudni érdemes? És nem magyarázkodás-e, mentegetőzés-e, a fogyatékosságok beismerése, jó előre felhívni a tisztelt olvasó figyelmét az "enyhítő körülményekre", a vállalkozás nehézségeire, az út kitaposatlan voltára?
De, az. Épp ezért nem szaporítom a szót, bízom rá magam leendő kritikusaim jóindulatú és bölcs ítéletére. Csupán egyetlen gondolatomat osztom itt meg azokkal, akik érdeklődésükkel tüntetik ki szerény munkámat.
Amikor eldöntöttem, hogy összegyűjtöm, közreadom a szülőfalum múltjával és jelenével kapcsolatos megőrzésre méltó anyagot, mindjárt szembe találtam magam a legnagyobb kérdéssel: kik számára írom ezt a könyvet? A nagydobronyiak számára, akik közül igen sokan - főleg a fiatalok - maguk sem ismerik saját múltjukat, ősi hagyományaikat, apáik szellemi hagyatékát? Vagy a kárpátaljai magyarság számára, amely nem vehetett még kezébe hasonló olvasmányt helyi szerzőtől, hogy belőle és általa ráismerjen saját értékeire, ráébredjen feladatára? Esetleg a magyarságtudomány egésze számára, mely eddig igencsak elhanyagolta ezt a területet, és így valamiféle kárpótlást, hézagpótlást is jelenthet értékmentő (s talán: -teremtő) igyekezetem?