Huxley, Aldous: Nyár a kastélyban

Ifjúkori csoportkép júliusi napsütésben, a háttérben parkkal-kastéllyal, rokokó keretben. Csakhogy a két világháború közt Anglia szellemi elitjét és aranyifjúságát mintázó arcmások mintha karikaturisztikusan eltorzítva, a megjelenített szereplőket olykor teljesen kitakaró párbeszéd- gondolatbuborékok mögül sejlenének elő. A külvilág zajától elzárt, patinás Wimbush-rezidencián egy többhetes víkendre egybegyűlt vendégek és házigazdáik nem annyira megjelenésükkel, mint inkább beszédstílusokkal és egymással megosztott ideáikkal idézik meg a korszak kiemelkedő egyéniségeit -a tendenciózusan elrajzolt filozófust, Bertrand Russellt, az író H. G. Wellst, a festőművész Mark Gertlert vagy a szalonjáról híres művészetpártolót, Lady Ottoline Morrellt -és a társasági élet örökzöld típusfiguráit is: a kékharisnyát, a végzet asszonyát, a szívtiprót és a csak vágyaiban merész hősszerelmest. A komikus fordulatokban csöppet sem szűkölködő cselekmény savát-borsát a kastély és a birtok különféle színhelyein zajló eszmecserék adják.

Ezek közül a legizgalmasabbak azok, melyekben a kezdő író későbbi főművében, a "Szép új világ"-ban kibontott elképzelései -a minden részletében kitervelt, elviselhetetlenül boldog jövő próféciái- nyernek még vázlatos, ám máris jól felismerhető megfogalmazást. Könnyed, párbeszédes esszébetéteivel, paródiába hajló történelmi anekdotáival és játékosan ellenpontozó szerkezetével ez az 1921-es regényfantázia mintha egy jóval későbbi korszak -a posztmodern századvég- stílusát is megelőlegezné. A "Nyár a kastélyban" nemcsak gondolatébresztő, de minden évszakban üdítő, derűsen szórakoztató olvasmány.