Bernáth István: Skandináv mitológia

Negyedik kiadás.

Ez a grafikai kísérlet [ld. a további képen!] (Búi Kristjánsson munkája,1990) a skandináv mitológia kikerekedett világát akarja ábrázolni. A földet körben tenger övezi, és a partoktól nem messze lappangó, saját farkába harapó Világkígyó-szörny. A tér szerkezetét a Világfa (Yggdrasil) szabja meg: a szárazföldet beborító lombjai felső részén Ásgarðban laknak az istenek, lábánál terül el Miðgarð, az emberek-lakta Középfölde. A kettő között ível az istenek hídja, Bifröst, a szivárvány. A lombokat legelésző szarvasok fölött ül egy sas. A fa három gyökere Midgarðba, Óriáshonba és Helbe, az alvilágba ágazik el. Leglejjebb a Níðhögg sárkánykígyó áskálódik. A sas és a kígyó közti pörlekedés szavait közvetíti a fa törzsén futkározó mókus, Fúrófog. A Világfa lábainál buzog három csodás forrás, a sorsot szabó nornáké, a bölcs Mimiré és a 11 folyót tápláló Hvergelmiré. Látni a három, baljósan rikoltó kakast is az isteneknél, a hegyeken túl lakó óriásoknál és az alvilágban. Magát a föld-korongot az égtájakról elnevezett négy törpe tartja. Az égbolton vonulnak a Napot és a Holdat hordozó lovas szekerek.