Kányádi Sándor: Talpas történetek és a kíváncsi Hold (Dedikált példány)

Dedikált példány.
Múltkoriban, amikor fönn jártam a Hargitán, találkoztam egy medvével, gondoltam, megkérdem, ha már így utamba hozta a szerencse, igaz-e, amit róla beszélnek, írnak, szereti-e a mézet, a málnát, igaz-e, hogy olykor-olykor meg szokta dézsmálni a hegyi pásztor csordáját, nyáját? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel hozakodtam elő a billegő járású mackónak. Őkegyelme egy darabig eléggé barátságtalanul dirmegett-dörmögött, de aztán kötélnek állott, látva, hogy csak egy husángot, afféle alkalmi kézbelit, botot markolok s nem medveölő puskát.

- Noshát - dörmögte barátságosan nyújtva felém mancsát -, noshát, beszélgessünk, ha nincsen egyéb dolga - mondta a medve, s azzal mellém telepedett a gyepre. - A mézet valóban nagyon szeretem.
- S a málnát?
- Málnászni voltam éppen, az volt az ebédem - törölte meg illendően a száját -, szeretem nagyon a málnát és az áfonyát is, noha szaporátlan s megfogja a fogam s szájam, az elébb is egy bokron pár szemet találtam, és tessék, még az ínyem is csupa festék. Ha tudtam volna, hogy találkozunk, megtartóztatom magam, nem szeretném, ha azt hinnék rólam, hogy nem mosom a fogam...