Jókai Anna: Tartozik és követel

Második kiadás.
Kötésterv: Zsoldos Vera.

"1969-ben egykötetnyi novella (Kötél nélkül), 1970-ben pedig már a második regény, a Tartozik és követel megjelenésével folytatódott Jókai Anna pályájának felívelése. Ugyancsak 1970-ben József Attila-díjat kapott, és immár a Vörösmarty-gimnázium tanáraként folytatta pedagógusi működését. A házassági bukástörténetként leírható, két eltérő emberi alkat és a materiális körülmények (mint jelesül a lakáshiány) ütközéseit jelenetező Tartozik és követel az állandó gondolatidézetek és a már-már zavaróan tipikus valóságábrázolási mozzanatok mellett új - és idővel egyre jellemzőbbé váló - elemek gyanánt kínálja elénk a szakralitásba torkolló zárlatot, valamint a bölcs, sőt transzcendens mindentudás alakját, Öregmiklóst (aki egyébiránt a szintén az írónő ismertetőjegyévé váló erőltetett névadásra is példa). Az olvasó számára e figurával jelenik meg Jókai Anna életművében a kenetességként is észlelhető hangvétel: "Hajoljatok, lelkeim, hajoljatok egymáshoz, amíg nem késő, amíg időben vagytok még, semmilyen vétek nem nagy, semmilyen bűn nem esik meg hiába, ha közelebb visz a világossághoz, utána. Kapcsoljuk össze vérköreinket, nem tudok magyarázni, érveim sincsenek, kapaszkodjatok egymásba, lelkeim, jaj, fulladozom..." - László Ferenc, 2013.

Tarlós István: "Jókai Anna, az ember, aki újra és újra felmegy az égbe a tűzért, és újra és újra lehozza közénk. Egyszerre Orpheus és Eurüdiké, mert hite szerint csak így adhatja át a reményt, s írhatja tisztán és igazan: Ne féljetek." (2012.)

Hoffmann Rózsa: "Amikor először megláttam (emlékezetem szerint), csupán egyetlen szó jutott eszembe arról, ahogyan megjelent, az, hogy 'nagyasszony'. Egyenes termete, magas homloka, a majdnem titokzatos és mégis nagyon megnyugtató mosolya azt üzente, hogy őt a Jóisten valahogy egy szinttel, egy vastag vonallal mifölénk, az átlagember fölé helyezte." (2012.)