Nincs bejelentkezve.

Tér és Forma. 1943-8.; XVI. évf.

  • Leírás
  • További adatok

Szerk. Mészáros István.
A tartalomból: A budapesti munkáslakások szociológiája; Bőrvilla Budapesten a Bimbó-úton; Nyaralóház szigorló építészek számára (Vittorio Gandolfi).

A Tér és Forma 1928–1948 között megjelent magyar építészeti folyóirat, a magyar modern mozgalom legfontosabb fóruma. 1943-tól öttagú szerkesztői bizottság vette át az alapító szerkesztő Bierbauer Virgil helyét, Fischer József irányításával, aki 1946-tól a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke lett, így a lapot is a szervezet adta ki. Ebben az évben Perényi Imre, Kozma Lajos, Major Máté kiváltak a lapból és Új Építészet néven önálló folyóiratot indítottak. A továbbra is az építészeti modern szócsövének számító Tér és Formát a kiadó szervezettel együtt 1948-ban megszüntették.

"A fenti cím alatt egy új havi folyóirat indult meg Budapesten, amely úgy külső megjelenése, mint belső tartalma által a legnagyobb figyelmet látszik megérdemelni már első néhány száma után is. Az első, ami kellemesen lepi meg az embert, az a folyóirat külső kiállítása: szép papir, szép világos képek, izléses, szolid tipografizálás, egészben olyan nyomdai kiállítás, amely felveszi a versenyt a hasonló külföldi kiadványokkal. (...) Az új szemle feladatának tekinti, hogy tájékoztasson az építészetben felmerülő új problémákról, az építészet új eredményeiről, megismertesse a belső építészet új irányait." - Korunk 1928 Szeptember.

Tűzve.

Állapot:
Kategória: Könyv > Művészet > Építészet >
Kategória: Könyv > Újság, Folyóirat >
Kategória: Könyv > Művészet > Képzőművészet >
Kiadó: Tér és Forma Lapkiadó k.f.t., 1943. Budapest,
Cikkszám / ISBN: 0019887
Kötés: fűzve
Oldalszám: [3], 122-133, [4] p.
Termék nyelve: magyar

További képek

Tér és Forma. 1943-8.; XVI. évf.

Nagyítás