Fáy András: Lúd és orr. [Állatmesék]

„Életem folyásáról csak annyit ereszthetek közre, amennyit minden nagy író biografiáiban találunk, tudniillik, hogy születésem után szoptam, ettem, ittam és aludtam addig, mígnem a magyar két haza csodájára szerzőnek felnevekedtem. Azt mindazáltal szükséges megjegyeznem, hogy már bölcsőm óta örömest hallgattam a dajkám kellemes mesézéseit a zöld királyról, annak három leányáról, kik közül mindig a legkisebbet óhajtottam, az aranyvárakról, melyeket ifjúságom bájos esztendeiben magam is számosat építgettem, s a mindent tehető tátosokról, kiket időjártával pénzes emberekben találtam fel…” "Valamint a lúd minden elmenő állatra nyakat nyújtva sziszeg, de tőle egyik sem fél, sem sziszegésére útjából ki nem tér: úgy én is, a meseíró, hiában mesélek, moralizálok, csipkedek elő s hátra, senki sem fél tőlem, s nem is javítok meg, tudom, senkit." (1820) Fáy András