Nincs bejelentkezve.

Nagy László: A végvári dicsőség nyomában

  • Leírás
  • További adatok

˝Az ismert történész nagy sikerű munkái után most az ezer sebből vérző, három részre szakadt ország védelméért harcoló, fizetetlen, kisemmizett végvári vitézek életének bemutatására vállalkozott. Ez a létszámában nem túl jelentős katonaréteg látta el a határvédelmet. Erejük természetesen nem volt elegendő a nagy szultáni seregek szétveréséhez, de nem is ez volt a feladatuk. Kisebb portyázó csapatokat támadtak meg, késleltették a nagy a nagy seregek vonulását és fenyegették utánpótlási útvonalaikat. És ez a feladat nem lebecsülendő! A váraknak és vitézeknek ez a szerepe stratégiai jelentőségű volt. A két birodalom összecsapásának színhelyévé lett ország egyre mélyebb nyomorba süllyed a XVII. század folyamán. A török hódítás megállításáért a császári csapatokkal együtt küzdő végváriak ellen az abszolút monarchia megteremtésére törekvő Habsburgok folytatják titkos háborújukat. Az a céljuk, hogy a a magyar rendek függetlenségi harcainak egyik fontos bázisát képező végváriakat idegen zsoldosokkal helyettesítsék. Ez természetesen a magyarok ellenállásába ütközik...˝

Állapot:
Kategória: Könyv > Történelem > Magyar történelem >
Kategória: Könyv > Militária, kitüntetés >
Kiadó: Zrínyi, (1978)
Cikkszám / ISBN: 0006639
Kötés: kötve/egészvászon (kiadói, eredeti védőborítóban)
Oldalszám: 274
Termék nyelve: magyar

Szerző további művei