Santarcangeli, Paolo : Beszélgetések a Sátánnal

„Egyelőre tegyük félre azt a régi problémát, hogy én tudok-e, akarok-e nő lenni, legyek-e nő vagy nő is. Egyébként az utóbbi ezer év, főként a kereszténység kora, nemigen ismerte el a nőt teljes értékű egyénnek, hacsak szentet, isteni lényt, vagy boszorkányt nem csinált belőle; így hát engem is inkább férfinak ábrázolnak. Van viszont egy hosszú-hosszú hagyomány, mely egész fegyvertárat bocsát a rendelkezésemre, egy nem is olyan megvetendő gyüjteményt, amely csupa mosoly és lebontott hajtincs, csupa ruha és cicoma, mely minél többet láttat és sejtet, annál jobb; csupa comb, csupa far, csupa popsi, csupa ész nélkül simogatnivaló bársonyos bőr; s mindez egyes-egyedül arra való, hogy Istennek vagy a szellemek néhány patyolatlelkű szolgája kísértésbe essen, és a Pokol tüzében kárhozzon el, de tüstént. Néha a személyes közreműködésemmel, de gyakrabban hús-vér alattvalóim segítségével, akikből – hála az Égnek – soha nem szenvedtem hiányt.”