Nincs bejelentkezve.

Rába György: Férfihangra

  • Leírás
  • További adatok

Megjelent 1400 példányban.

Rába György költészetére 1969-ig, negyedik verseskötetének (Férfihangra) megjelenéséig alig figyelt a kritika, holott első versét a Nyugat utolsó száma közölte, pályakezdő könyvét (Az Úr vadászata) pedig huszonhat évvel azelőtt, 1943-ban adták ki.
A lírai beszéd individualitásának és lényegiségének kérdéséről szól a Férfihangra (1969) ars poetikus fülszövege, melyet saját költészetének megértése szempontjából oly fontosnak tartott a szerző, hogy Vallomás a költészetről címmel átdolgozva a Próbaidő (1982) válogatott kötetébe is felvette: „A lírai én: az esetleges, az anekdota, az impresszió önmagában érdektelen, magánügy. A történések homokja alól ki kell bukkannia az igazság, a törvények kő-arcának. A költészet tanúságtétel az emberről, és színpadáról, az életről. (…) A verses beszéd ünnep, lényeglátás és a szavak ünnepe. (…) Mégis a líra azzal érdemli meg a nevét, hogy indulatot közvetít: ezért egyszeri és drámai megnyilatkozás is.”

Állapot:
Kategória: Könyv > Szépirodalom > Vers >
Kategória: Könyv > Szépirodalom > Kortárs magyar szépirodalom >
Kategória: Bibliofilia > Első kiadás >
Kiadó: Magvető Könyvkiadó, 1969
Cikkszám / ISBN: 0046274
Kötés: kötve/egészvászon (kiadói, eredeti védőborítóban)
Oldalszám: 119
Termék nyelve: magyar