Weber, Max: Politikai szociológia - Politikai közösségek. Az uralom.
- Leírás
- További adatok
Sorozat: Bertalan László Társadalomtudományi Könyvtár.
Max Weber egyedülállóan összetett és gazdag politikai szociológiája a társadalmak (vezetést és követést feltételező) irányítását elemzi: a közös feladatok teljesítésének irányítását, az igazgatás módszereinek és szervezeteinek típusait, az irányító hatalom történeti, jogi és eszmei alapját és megosztását. A politikai közösségek lényegét jelentő uralom (szóhasználata szerint az érintettek által törvényesnek tekintett hatalom) minden társadalomban központi súllyal bír: a gazdasági javak, a társadalmi rangok, a cselekvői tudások, a parancsolási jogosultságok és engedelmeskedési kötelezettségek megszerzésének és megtartásának rendjét szabja, őrzi, illetve változtatja meg. Az uralom, ha kell, az erőszak alkalmazását is megengedi; általában gazdasági és tekintélyfölényen alapul; legitimitása forrásaként eszmei igazolást is feltételez. Tárgyalása ezért a vizsgált társadalmak vagyon-, megbecsülés- és tudásbirtoklásainak harcos vagy békés keletkezésére, szokásaira és intézményeire éppúgy kiterjed, mint az önazonosító világfelfogásokra és magatartásirányító értékrendekre: az eredettörténetekre és birtoktörténetekre éppúgy, mint a hitvallások történetére. Az uralom ősi típusaitól a modern racionális-bürokratikus típusig a politikai közösségek (mint a mai nemzetek és államok) sok változata jött létre - megkülönböztetésük és megértésük a hatalomról és uralomról való tudásunk elmélyítéséhez járul hozzá.
| Állapot: | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Kategória: | Könyv > Társadalomtudomány > |
| Kategória: | Könyv > Szociológia > |
| Kategória: | Könyv > Politika > |
| Kiadó: | Helikon, 2009 |
| Cikkszám / ISBN: | 9789632271897 |
| Kötés: | fűzve |
| Oldalszám: | 569 |
| Termék nyelve: | magyar |

















![Weber, Max: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai 2/1. [=1/2] Weber, Max: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai 2/1. [=1/2]](/images/item_image/100/88620.jpg)




















