You are not signed in.

Weber, Max: Politikai szociológia - Politikai közösségek. Az uralom.

  • Description
  • Additional information

Sorozat: Bertalan László Társadalomtudományi Könyvtár.

Max Weber egyedülállóan összetett és gazdag politikai szociológiája a társadalmak (vezetést és követést feltételező) irányítását elemzi: a közös feladatok teljesítésének irányítását, az igazgatás módszereinek és szervezeteinek típusait, az irányító hatalom történeti, jogi és eszmei alapját és megosztását. A politikai közösségek lényegét jelentő uralom (szóhasználata szerint az érintettek által törvényesnek tekintett hatalom) minden társadalomban központi súllyal bír: a gazdasági javak, a társadalmi rangok, a cselekvői tudások, a parancsolási jogosultságok és engedelmeskedési kötelezettségek megszerzésének és megtartásának rendjét szabja, őrzi, illetve változtatja meg. Az uralom, ha kell, az erőszak alkalmazását is megengedi; általában gazdasági és tekintélyfölényen alapul; legitimitása forrásaként eszmei igazolást is feltételez. Tárgyalása ezért a vizsgált társadalmak vagyon-, megbecsülés- és tudásbirtoklásainak harcos vagy békés keletkezésére, szokásaira és intézményeire éppúgy kiterjed, mint az önazonosító világfelfogásokra és magatartásirányító értékrendekre: az eredettörténetekre és birtoktörténetekre éppúgy, mint a hitvallások történetére. Az uralom ősi típusaitól a modern racionális-bürokratikus típusig a politikai közösségek (mint a mai nemzetek és államok) sok változata jött létre - megkülönböztetésük és megértésük a hatalomról és uralomról való tudásunk elmélyítéséhez járul hozzá.

Condition:
Category: Books > Social science >
Category: Books > Sociology >
Category: Books > Politics >
Publisher: Helikon, 2009
Item number / ISBN: 9789632271897
Binding: paperback
Page count: 569
Item language: Hungarian

More from this author