Mészöly Miklós: Saulus
- Leírás
- További adatok
Aki a Damaszkuszi úton fölkel a földről, az már Paulus, a Biblia Pál apostola. Róla már nem szól Mészöly Miklós regénye. Magának a "pálfordulásnak" nem vagyunk tanúi tehát: a mű csupán Saulusnak, az új hit üldözőjének pszichológiai rajzát, érzelmi és gondolatvilágának metszetét adja. Mégsem fejlődésrajz ez a szó megszokott értelmében: ami előttünk lejátszódik, tulajdonképpen a probléma meggörcsösödése, kétségek és meggyőződések egyre elviselhetetlenebb megsűrűsödése, melyből teljesen előkészítve ugyan s mégis robbanásszerű váratlansággal lép ki majd az új állapot - mint ahogy a nagy pszichológiai váltások általában így, nem az intellektus ellenőrzött, világos fokain, hanem a tudat mély, naptalan rétegeiben készülnek elő. A cselekmény négy évvel Jézus megfeszíttetése után játszódik, Júdea földjén. A regény korábrázolása, történelmi atmoszférája, históriai és földrajzi hitele kitűnő, a történet jelene hallatlanul érzékletes. A Saulus történelmi regény, de problémaköre összetett, és elevenségében a XX. század szemléletét hordozza. Egy individuum ábráját adja, az adott történelmi körülmények között, de korunk bonyolultsági fokán, a modern filozófia és lélektan eszközeivel. Mindezt szűkszavúan, versszerű sűrűséggel, tömören felszikrázó hasonlatokkal, plasztikus és éles leírásokkal, egy magasfeszültségű próza száraz villódzásaiban.
| Állapot: | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Kategória: | Könyv > Szépirodalom > Próza > |
| Kiadó: | Szépirodalmi, (1988) |
| Cikkszám / ISBN: | 0006581 |
| Kötés: | kötve/egészvászon (kiadói, eredeti védőborítóban) |
| Oldalszám: | 165 |
| Termék nyelve: | magyar |








































![Mészöly Miklós: Alakulások [Dedikált] Mészöly Miklós: Alakulások [Dedikált]](/images/item_image/100/66788.jpg)








![Mészöly Miklós: Sötét jelek [Első kiad. dedikált] Mészöly Miklós: Sötét jelek [Első kiad. dedikált]](/images/item_image/100/93955.jpg)

